"A MAPPA: Ha elméletben el is fogadják ezt a pedagógusjelöltek, az iskolában már dolgozó kollégák, de a differenciálás feltételei a magyar oktatásügyben alig-alig adottak, vagy csak nagy személyes erőfeszítéssel megteremthetők. Márpedig differenciálás nélkül nincs eredményes oktatás, nevelés. A differenciáláshoz a Mappa szakszerű, biztonságos, napi segítséget nyújt, ezért alkalmazását teljes meggyőződéssel ajánlom.”
(M. dr. Nádasi Mária ELTE PPK professzor emeritus)

"A Nat szándéka, hogy a teljesítmény növelésére sarkalljon tanítványt és tanárt egyaránt, hogy az elsajátított tudás értékálló és a kor igényeinek megfelelő legyen, ennélfogva egyensúlyra törekszik a műveltség értékhordozó hagyományai, valamint az új fejlesztési célok és tartalmak között."               (110/2012.(VI. 4.) Korm. rendelet A Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetésérõl és alkalmazásáról)

 Küldetésünk

Fentieket iránytűnek tekintve célunk a közös nevezők keresése és megfogalmazása, mert egy olyan társadalom, mely még a gyermeknevelés alapkérdéseiben sem képes közös nevezőre jutni, keserves sorsra ítéli önmagát.

Küldetésünknek tekintjük a közös nevezők kutatását azért is, mert nélkülük mi, tanítók együttesen, mint egy szakma képviselői csak jelentéktelenek és kiszolgáltatottak maradhatunk. Annak ellenére, hogy jól tudjuk, épp mi vagyunk azok, akik az iskolába lépés első pillanatától hosszú időre, akár végérvényesen befolyásolhatjuk gyermekeink tanuláshoz, ismeretszerzéshez való viszonyát, a különböző tevékenységek iránti érdeklődését és önbizalmát.

A rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk elősegíteni, hogy mi, tanítók, egy szakma képviselőiként tekintsünk önmagunkra.

A Nat folyamatban lévő átdolgozásával minden eddiginél átfogóbb, mélyebb módszertani változások elé nézünk. Közös célunk, hogy az iskoláktartozzanak bármely tankerülethez – megfelelően felkészülhessenek a 21. századi elvárásokra.

A TANÍTÓ szakmai munkájának fontos elismerése, hogy a Nat fejlesztését irányító Prof. Dr. Csépe Valéria is figyelemre méltónak tartja azt. Ahogyan támogató levelében fogalmaz „sokat segítette munkámat miniszteri biztosként és a fejlesztési projekt szakmai vezetőjeként. Fontosnak tartom ezért, hogy folyóiratuk ne csupán fennmaradjon, hanem lehetőségei bővüljenek is, szolgálva ezzel a tanítók széleskörű, sokoldalú szakmai s elfogulatlan tájékoztatását.” A levél egésze, mely e lap készítői és olvasói számára egyaránt fontos információkkal szolgál, elolvasható ide kattintva.

A lap tartalmát meghatározó tényezők

A legutóbbi tanévek tapasztalatai, kollégáink, olvasóink visszajelzései, a tudományos kutatások eredményei (pl. Mérlegen a magyar iskola, 2012) alapján fogalmazódnak meg azok a témák, amelyek széles körben foglalkoztatják a tanítók társadalmát attól függetlenül, hogy melyik településen, milyen fenntartású és milyen tanulói összetételű intézményben végzik munkájukat. Mindezen túl – pontosan ismerve a tanítókra háruló napi terheket – szeretnénk minél több közvetlen segítséget nyújtani a mindennapos felkészüléshez, a felmerülő gyakorlati problémák megértéséhez és megoldásához.

A lap tájékoztató szerepe

A TANÍTÓ az alsó tagozat nevelőinek szakmai-módszertani folyóirata. A háború utáni újraalapításától (1962) kezdve - már több mint ötven éve - folyamatos megjelenésével meghatározó szerepet vállal – elsősorban - a tanítók szakmai tájékoztatásában. Önképzésük egyik népszerű eszköze, hatása tetten érhető a metodikai kultúra továbbfejlődésének folyamataiban.  A már több éve pályán lévő tanítók éppúgy, mint a pályakezdők vagy a hivatásukra most készülő hallgatók számtalan ötletet meríthetnek belőle pedagógiai feladataik megoldásához, de a tagozatért felelős iskolavezetők szakmai tájékoztatásának is könnyen hozzáférhető és közkedvelt írásos formája. Olvasóink tájékoztatást kapnak a lap hasábjain az alsó tagozatot érintő oktatáspolitikai döntésekről és az azok gyakorlati megvalósítását elősegítő értelmezésekről, az új pedagógiai törekvésekről, külföldi tapasztalatokról, iskolai innovációkról, jól bevált metodikai eljárásokról, mérési eredményekről, szakkönyvek megjelenéséről, sikeres továbbképzésekről.

A  lap a tanítók legnagyobb példányszámban megjelenő és országos terjesztésű szakfolyóirata. A tanév szorgalmi idejében havonta egyszer, tehát évente 10 alkalommal jelenik meg. Terjesztése előfizetéses rendszerben történik. Nemcsak egyének, hanem munkaközösségek, tantestületek és könyvtárak is rendelik, így olvasóinak valós száma jelentősen meghaladja az 1.500 körül mozgó rendszeres előfizető számát.

A lapnak - hosszú története során - következetes gyermekközpontú pedagógiai szemléletével, a gyakorló pedagógusok tevékenységének korszerűsítését elősegítő tartalmi irányultságával, valamint a közvéleményt foglalkoztató pedagógiai problémák érzékeny követésével, kiegyensúlyozottságra törekvő szakmai irányultságával és korrekt tájékoztatással sikerül megőriznie olvasótáborát.

Elődeink

A Néptanítók Lapja (1868-1944-ig), mely német, román, szerb, rutén nyelven is megjelent! Első szerkesztője: Környei János, őt követte Gyertyánffy István, majd 1907-től Benedek Elek.

A II. világháborút követően 1962-1968-ig A TANÍTÓ MUNKÁJA címmel újraindul, majd 1968-1991 májusáig A TANÍTÓ címmel jelenik meg.

          

                                     A kép forrása: http://mek.oszk.hu

A lap 1991 szeptemberétől magántulajdonba kerül, címe TANÍTÓ-ra változik, kiadója 2011-ig az ADOC Kiadói Kft., 2011 szeptemberétől a lap a SPRINT Kiadó Kft. gondozásában jelenik meg.

Főszerkesztő: dr. Szilágyi Imréné 2015 júniusáig, a 2015/16-os tanévtől Fejér Zsolt

A TANÍTÓ utolsó száma 2020 júniusában jelent meg, a kiadás 2020 szeptemberétől - minden erőfeszítésünk ellenére - megszűnt.